Tibeti könnyek II.

Nem tudtam még a kezembe venni a beharangozott könyvet, de az angolt már megnéztem. Az egész felfedezés történet önmagáért beszél. Kezdve azzal, hogy a felfedezett ország, Tibet, el sem veszett. Mindig is ott volt a helyén, amikor azonban jött-ment utazók és kémek valami mást akartak a helyén látni, mint ami valójában volt, akkor bezárkózott. Ettől persze még inkább mást láttak a helyén. Hazát a magasban, Sambalát és Sangri Lát. Mindenki a saját álmait vetítette a ritka levegőben élesebb napfénnyel ragyogóbb színekben pompázó tájba. A tibetiek is. Így szerintem érdekesebb Landor könyve előtt vagy után a dalai láma beszélgetéseiből kibontakozó nem tudós-, hanem valamiféle élő tibeti történelem.

Laird, Thomas: Tibet története: beszélgetések a dalai lámával. Ford. Leyrer Ginda. [Budapest]: Trivium, cop. 2007. [The story of Tibet] 400 o. [A szerző amerikai újságíró, 1997 novembere és 2000 júniusa között Indiában beszélgetett a dalai lámával Tibet történelméről. A szerző harminc éve él tibetiek közt, így belülről láttatja a tibetiek történelmét az egyszerű ember szemszögéből, míg őszentsége, a dalai láma pedig a saját, emelkedettebb nézőpontját képviseli.]

A történelem a tibetiek számára nem valami komoly dolog. Mindenkinek, és minden kisebb-nagyobb közösségnek meg van a maga aktuális története. A múlt eseményeiből a jelenben történt dolgok mindig mást emelnek ki, más visszhangot keltenek. Indiában és keleten a történelem legendák és egyéb példatörténetek füzére. A példázatokat persze komolyan szokták venni. Így a szerzetes-tudósok is írtak ilyen műveket, mint például a "Nagy" ötödik dalai láma is. Az újságírót persze az emberek érdeklik, a dalai láma pedig a legendát testesíti meg. Az újságolvasókat pedig a titkok és a leleplezések foglalkoztatják. Ki is derül Tibet történelméről, hogy ugyanolyan szörnyű tettekkel teli, mint a többi, nem buddhista ország történelme. Ehhez persze meg kellene emészteni, a buddhista ember, buddhista ország, buddhista történelem meghatározásait. Ezekből persze rövid úton kiderül, hogy önmagukat számolják fel, végső soron bármelyik országnak lehet buddhista történelme, amely múltjában volt, legalább két olyan pillanat, amely a valóság tényleges megismerését célozta, és erre még legalább egy ember emlékszik is. Így, ha találnánk a magyar vagy a szerb történelemben ilyen pillanatokat, akkor már róluk is írhatnák a világ buddhista történetében. Persze az arányérzék megköveteli, hogy érzékeltessük, hogy ezek a morzsák, a hagyományt őrző és továbbadó országok történelméhez képest mekkorák. Másfelől persze mondani kell azt is, hogy ha valaki tényleg rádöbben, akkor az a morzsa lesz a "mag" amitől valóban tisztább lesz mi is történt, történik.
Amikor ilyeneket olvas az ember, nyilvánvaló, hogy nem lesz soha senki tökéletes, legalábbis hétköznapi időnk folyásában a világ egészét így nem láthatjuk. De valahol, egy párhuzamos világban elképzelhetjük, és már ez is hat a mi jelen állapotunkra is, hiszen rengeteg ember eleve kizárja azt, hogy valaki jó szándékkal és nyitottan is közeledhet a másikhoz, vagy a fogyasztói értékrendtől is élhet valaki függetlenül. Pedig meggyőződésem, hogy a jövő ez: a jelenlegi eszközök előre látó használata. Persze, nagyon nehéz jó szándékkal használni azokat az eszközöket, amelyekkel ugyabban az időben mások a saját önző céljaikat is el szeretnék érni.

Bábeli könnytár: Tibet 1.

Régen a könyv és a könny egy szó volt. Ma is játsszik még néha ezzel valaki, pl. nem tudom, ki olvasta a Könnymutatványosok legendáját. Az emberek többsége észre sem veszi, hogy nem könyv, hanem könny. A magyarok számára sírni való volt, amit leírtak, vagy le kellett írni. Hasonló okokból kezdeném el én is a megjelent könyvek ismertetését. Egy végtelen könyvtárban élünk, bármi könyvként nyílhat ki előttünk, bármi megindíthat. Ha tudatosan keresünk, akkor hasznos lehet, ha látjuk, milyen könnyek milyen szósszal vannak édesítve, mérgezve. A piac és az egyéni törekvések miatt ugyanis szinte mindig becsapnak bennünket. A legtöbb írás nem az, aminek mutatja magát. Nem csak azért, hogy azt szeretnék, hogy megvegyék. Egy sorozattal éleszteném fel a naplómat, tibeti, japán stb. irodalmak magyar, angol, vagy valamilyen nyelvű megjelenései kapcsán. Első körben csak az adatokat írom össze, szinte szabvány szerint. Aztán persze, ha megindít a dolog, elmondom még, mi minden változott meg az adott dokumentum és eredetije között. Kezdjük a tibetiekkel!

Békés nyugvás meditációja : A tudat képzésének 9 szintje. Sakyong Mipham Rinpocse, Dalai Láma, IX. Karmapa, Alexander Berzin, Tarthang Tulku, Szögyál Rinpocse és Csögyam Namkhai Norbu Rinpocse tanításai, valamint a tibeti leírások és különböző hagyományok nagy mestereinek tanításai alapján összeáll., ford. és szerk.: Kovács Endre : lektorálta, ford. és az előszót írta: [Vaszi Sándor] Urgyen. [h.n.] : [magánkiadás], 2007. Dákini-füzetek 2. 110 p. nincs ISBN száma [Összeállítás a samatha, tibetiül sine (zhi gnas) meditáció gyakorlati útmutatásaiból, tibeti mesterek tanításai alapján. Az angolból készült összeállításban ugyanaz az a tibeti eredeti kifejezés gyakran több különböző alakban fordul elő, a nélkül, hogy utalna az eredetire.]

Szívesen beszélgetnék, hogy kinek hogyan segített ez a füzet lecsendesíteni a tudatát. Számomra annyira zavaró, hogy ugyanaz a dolog annyi különböző, egymástól eltérő, egymásra nem utaló módon van megnevezve. Persze, ha valaki észre sem veszi, hogy az adott szavak ugyanazt mondják... Nem akarom bántani a fordítókat, mert jó szándékkal próbálják továbbadni a korunkban nélkülözhetetlen tanítást arról, hogyan lehet háborgó tudatunkban megteremteni az alapvető működési feltételeket, amely nem csak minden magasabb szintű érzelmi és gondolkodási folyamat alapja, hanem amelyek nélkül hétköznapi életünkben sem vagyunk képesek felvenni a felgyorsult ritmust. Ráadásul ez a békés nyugvás nekem olyan dolgokat idéz, amelyek persze feledésbe mentek, és senkit nem érdekel, hogy magyarul szebben is tudunk beszélni. Engem ez a "békés nyugvás" a kikényszerített nyugalomra, és nem a tudat természetes alapállapotába való visszatérésre emlékeztet. Ezt régen úgy mondták: "maradj veszteg". A vesztegzárat még sokan értik, főleg Rejtő után, a vesztegházat és a veszteglést már nem annyira. Így a könyv használatához, használata közben meg kell keresni valakit, aki az alap dolgokat elmagyarázza. Noha, egy jól megírt útmutatás a tudat lecsendesítéséről mester nélkül is elkezdhető gyakorlat. Persze, amint olyan kérdésünk van, amire hosszabb idő után sem kapunk belülről választ, keresni kell egy barátot, aki segíteni tud. A könyv ábrái persze jók, önmagukban több információt tartalmaznak, mint maga a füzet, csak ezek kibontásához is kulcsokra van szükség.

Sok helyen megtalálható a világhálón a kép. Színesben is. A rajz régi, a tanítás még régebbi. Találtam egy bikával festett változatát is, erről majd még írok.

A folytatáshoz belenézek ebbe:

Landor, A. Henry Savage (1865-1924): [In the forbidden land] Utazás a rejtelmes Tibetben / A. Henry Savage Landor ; [ford. Erős László Antal] Utószó: Sári László. A szerző illusztációival [Budapest] : Kelet K., cop. 2008. 422 o.

[A híres visszaemlékezéseket újranyomta a közelmúltban alakult Kelet Kiadó. Az antikváriumokban keresett kötet már megjelent korábban, 1989-ben, még a régi, 1920-as években évszám nélküli, „magyarra átdolgozott” (Tábori Kornél) kiadás Somlai György jegyzeteivel, és Ecsedy Ildikó utószavával. Jelen kiadás új fordítás, ehhez írt utószóval.]

Sok a gyanús részlet. Nem lehet tudni, mit is csináltak pontosan a régi könyvvel, mennyivel gazdagabb, mint a régi magyar átdolgozás. Sokkal érdekesebb lett volna, vagy lenne, ha Sarath Chandra Das utazását fordították volna le, majd utána az önéletrajzát.