Friday, August 21, 2009

Álomkő-rakás

A télen fordítottam angolból egy életrajzot. A szövegben váltakozott vers és próza. A versek önmagukban is megállják a helyüket. Ezeket sikerült tibetiül is megszereznem. A versek angol fordítója írt egy tanulmányt, mitől is olyan szépek ezek tibetiül. Szerzőjük, Khenpo Cevang Döngyel tanítja is a tibeti költészetet. A magyar szöveggel meg kellett állnom fél úton a tibeti és az angol között, hogy az angol fordításról szóló tanulmány még érthető legyen. Magyarul szerintem sokkal szebben meg lehet őket szólaltatni. Egy példa erre a 194. vers:


All the past a thing of memory.
All the present a flash of lightning.
All the future a scarecrow in dreams.
Always unsteady, samsara's deserts.

(A fordítást, az Amerikában élő tibeti szerző hitelesítette!)

Az eredeti szöveg (pdf):

sngon byas thams cad phal cher dran pa'i yul//
da byed thams cad glog gi 'du 'phro 'dra//
'byung bya thams cad rmi lam tho yor 'dra//
rtag brtan med pa srid pa'i mya ngam thang //

Magyarul a tibeti, valamiféle magától adódott formában:


Minden múlt dolog egy emlék.
Minden jelen tett egy felvillanás,
Minden, mi jön álomkő-rakás:
Létforgatag homokjában múlunk.


Vagy:


Élet homok-förgetegében
Minden múlt dolog egy emlék,
Minden jelen tett egy felvillanás,
Minden, mi jön álomkő-rakás.


A tibeti sivatag képét így sem tudtam megfogni, és annyira megragadott a tibetiül nagyon szépen hangzó vers, hogy majd még próbálkozom. Hiszen az ő sivatagában, ahol nem támaszkodhat semmi semmire, a karma szele folyamatosan sodorja az idő homokkötelét...

A tibeti sivatag szó még ráadásul szorosan asszociál a szárazságra és a szomjúságra is, no meg a délibábokra...

Az angol madárijesztője pedig a tibetiben egy határkő-oszlop, vagy kőrakás, ami a láthatatlan és esetleges határvonalak találkozását jelzi, meg a néphit szerint a helyi szellemeket hívja is meg riogatja is.

A többi versről is írni kellene, mert egy részük a már nem létező, az újra megtestesült mesterek szívében élő Tibet szépségeit írja le. Valami olyasmi, mint a "magyar haza a magasban". Egyfajta légvár. Hiszen a tibetiek nagy része hétköznapi ember, nem hogy nem folytatása egy korábbi tudatfolytonosságnak, hanem még csak nem is szerzetes.